Pro Evolution Soccer 2011

Tesztplatform: PC

Na nem mintha a PES olyan lassú fejlődést tudhatna magáénak, sőt, évről évre jobb és jobb részek érkeztek, a FIFA-val ellentétben nemcsak konzolokon, de PC-n is. S míg az EA Sports zászlóshajója a mi platformunkon nem igazán aratott babért, addig a japánok egyéni látásmódjával nyakon öntött PES az összes évadban el tudta szórakoztatni a virtuális foci szerelmeseit. A PES 2011 persze most is remek játék lett, a rajongóknak kötelező vétel, de muszáj kijelenteni, hogy a FIFA 11 PC-s portja alaposan földbe döngölte a Konami munkáját. Noha adja magát a gondolat, hogy a cikkben lépten-nyomon összehasonlítsam a két játékot, ezt igyekszem elkerülni, s a továbbiakban csak akkor hozakodom elő a FIFA-val, ha az feltétlenül szükséges. Tehát nájkis csukát, gatyát, pólót fel, és irány a gyep!

Amitől jó a PES

Alaposan feladtam magamnak a leckét ezzel az alcímmel, lévén még a szakavatott fanatikusok sem mindig tudják szavakba önteni, mit is jelent a „PES-érzés”. Márpedig a jelenség létezik, ez tény, sőt, én vagyok rá az élő bizonyíték, mert nagyon élveztem a játékot, itt-ott jobban, mint… bármely konkurenst. Lényeg a lényeg, a PES-t körüllengő hangulat könnyedebb, lazább, mint megszokhattuk a legtöbb focis programtól, s emiatt úgy el tudunk merülni benne, hogy az bármely más stílusú játéknak is becsületére válna. Hiába, ebben mindig nagyon ott volt a Konami sorozata, s nincs ez másként a 2011-ben sem. Ahogy elindul a játék, magával ragad a hihetetlenül élvezetes zene, a nem agyondizájnolt, roppant könnyedén kezelhető menüben pedig úgy mozgunk, mintha ezer éve ismernénk a programot. Már itt az elején ki kell térni a sok lehetőségre. Van külön gyakorló mód, ami kezdőknek ideális lehet, de ezenfelül ott van a szabad meccsek és a bajnokságok opciója is. Előbbi nem szorul különösebb magyarázatra, lényegében arról van szó, hogy az általunk kiválasztott csapatokkal játszhatunk a szintén szabadon beállítható környezetben. Megadhatjuk a stadiont, az időjárást, a napszakot, az évszakot, és ha mindent megfelelőnek ítélünk, mehetünk is a pályára. Ez a mód lesz az, amit a legtöbbet nyúzunk, mert nagyon sokat lehet gyakorolni vele, a játék gerincét viszont kétségtelenül a licencelt bajnokságok jelentik. Sok dolog megmaradt tavalyról, tehát most is van Become a Legend és Master League, melyekben az általunk létrehozott játékossal lehet karriert csinálni, előbb a gyepen, utóbb pedig a menedzseri székben. Ahogy egyre jobb eredményeket érünk el, úgy vehetünk részt a nagyobb bajnokságokon, mint mondjuk a Bajnokok Ligája vagy a Szuperkupa. Amivel viszont eddig még nem találkoztunk, az Online Master League, ahol is az internetes megmérettetéseken gyűjtött pénzből adhatunk el vagy vásárolhatunk föl játékosokat. Amikor elkezdjük az OML-t, választanunk kell egy valutát (van euró, dollár, font és jen), mellyel fizetni szeretnénk a meccsek között, ezzel afféle minigazdaságot teremtve a játékosok közösségében. Azon túl, hogy a győztes meccsekért jutalom jár, a jó csapatok vonzotta közönség is számottevő összeget jelenthet, mert még az eladott jegyek árából is részesedhetünk. Mivel pedig a PES online része elég anyagias világ, sokszor kell kockáztatnunk, megédesítve így a játékélményt a szerencse ízes eszenciájával. Elmondható tehát, hogy míg a játék szóló része is roppant élvezetes és tartalmas, az Online Master League viszi el a pálmát a PES 2011 kínálatában.

Gól!

Noha az OML remek, egyedül nem vinné el a játékot, így külön örülhetünk, hogy a PES 2011 játékmechanikája is előrelépést mutat az előző részek óta. Mostantól minden eddiginél pontosabban kell célozni a labdával, mert az már nem ér célba automatikusan passzoláskor sem. A játékosok feje felett megjelenő erősségjelző és a tökéletes szög olyan alapos játékot követel, amilyenre eddig még nem igazán volt példa. Eleinte nem fog tetszeni az új rendszer, mert a profi játékosoknak is fejfájást okoz majd egy-egy szép gólpassz vagy fejelés. Később viszont – pár óra játék után – észrevesszük a technika mögötti lehetőségeket. Mivel sokkal nagyobb a szabadságunk, csomó olyan trükköt és taktikát is alkalmazhatunk, amire egy előre leprogramozott labdakezelés esetében nem nyílna mód. Ráadásul mostantól a mesterséges intelligencia által irányított csapattársaink vállán sem nyugszik annyi felelősség, hisz a labda feletti totális kontrollnak hála csak a mi hibánk lehet, ha szegény Kaká nem veszi le egyből a passzt. Triviálisnak tűnhet egyébként, de a PES 2011-re is igaz, ami manapság az összes sportjátékra: lehet billentyűzettel és egérrel játszani, csak épp nem érdemes, szóval aki teheti, szerezzen be egy kontrollert, mert meghálálja a játék. Az új labdakezelés is csak egy gamepaddel válik hasznossá, szóval duplán megéri a befektetést a kütyü.

Kapufa?

Eddig szinte csak dicsértem a programot, igyekeztem kiemelni a jellegzetességeit és az újdonságait, a lehető legpozitívabb hangvétel mellett. Ennek oka, hogy a PES 2011 megérdemli a sok jó szót, holott a cikk alján látható számból sejthető, hogy itt sem minden fenékig tejfel. Először is ott a játék technológiai háttere. Írtam korábban, hogy csak akkor hozakodom elő a konkurens FIFA 11-gyel, ha nagyon muszáj, s azt hiszem, eljött az a perc. Félreértés ne essék, a PES egy szép, kidolgozott játék, ami itt-ott túlmutat a már sokszor felhasznált grafikus motor képességein. Összességében azonban messze elmarad a FIFA 11 mögött még úgy is, hogy PC-n az „csak” a tavalyi látványt képes prezentálni. Amikor a játékosokat közelről veszi a kamera, még nincs komolyabb baj. Nem valami kidolgozottak, és a mimikájuk is gyatra, de felismerhetők, és a testanimációik is kiválóak. A dolgok akkor fordulnak rosszra, amikor a játék elkezdődik, és mindenkit a tévés közvetítések szögéből látni. Nos, konzolon a dolog oké, hisz alacsonyabb felbontás és kevesebb látványjavító mellett nem venni észre a csalást. PC-n viszont 1920×1080-ban, minden extrát a maximumra húzva virít, hogy a pályán rohangáló figuráknak nincs arcuk (!), sőt, a testük minden pontja kevés poligonból épül fel. Visszajátszásoknál, közeli felvételeknél a motor átvált a részletes modellekre, de így ez nem az igazi, és a FIFA 11 után kifejezetten idegesítő. Ráadásul a sebesség sem menti meg a programot, mert hiába fut stabil 60 fps-sel, ha a FIFA is kihozza magából azt a mennyiséget, ennél ezerszer fejlettebb grafika mellett. A pazar zenével szemben a hangokkal nem vagyunk kibékülve. Elütnek az összképtől, mert sokkal kevésbé minőségiek, mint a muzikális oldal. A kommentátorok állandóan ismétlik magukat, nem „élnek” annyira, mint elvárnánk, a játék világa pedig a PES-es lazaság miatt arcade-ebbnek, hiteltelenebbnek tűnik a konkurenseknél. Ez utóbbi persze főleg ízlés dolga, ahogy sok egyéb is, de az sajnos nem, hogy a finomított játékmenet és az online liga egyszerűen nem elég a PC-s tábornak a FIFA hihetetlenül nagy változtatásai után. Rajongóknak kötelező a játék, a szimpla focikedvelők viszont jobban járnak a FIFA 11-gyel. Talán jövőre újra a PES lesz a menő

megjelenés:

PC:  2010. október 08.
PS3: 2010. október 08.
Xbox 360: 2010. október 08.

fejlesztő:

Konami Computer Entertainment Tokyo

kiadó:

Konami

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3,  PSP,  Wii,  PS2

Forrás:Pcguru

 

WRC - FIA World Rally Championship

Tesztplatform: PC

A mostani őszi szezonnak nyilván minden autósjáték-rajongó örül, hiszen az igencsak jól sikerült, codemasterses F1 2010 után egy másik nagyon híres, ám merőben más versenysorozat tért vissza. PC-n a hivatalos FIA WRC licenc alapján már nagyon régen nem készült játék, sőt, magát a ralit is igencsak elhanyagolták az elmúlt néhány évben. A rajongók kénytelenek voltak beérni a Colin McRae Rally 2005-tel, valamint a szimulátorként igencsak elismert, a mai napig játszott és egyben legjobbként emlegetett Richard Burns Rally-val. Természetesen megemlíthetjük még a Colin McRae nevével népszerűsített újkori Dirt szériát is, de a totálisan arcade első rész után a Dirt 2 már egy ralikrosszal megőrjített offroad egyveleggé alakult át, amely nagy valószínűséggel a harmadik részre sem fog változni (tegyük hozzá: nem is baj, amíg ilyen szórakoztató marad). Egy WRC játék elkészítése sem nevezhető éppen a legegyszerűbb feladatnak, hiszen sokak számára unalmas lehet a pusztán idő elleni száguldás, ez a versenysorozat sokkal kevesebb embert képes megmozgatni, mint például a Formula 1. A Black Bean Games számára nem lett volna szerencsés arcade stílusban indulni, hiszen az említett Dirt szinte megingathatatlan, éppen ezért inkább a szimulátoros megközelítés mellett döntöttek. Persze jobban örültünk volna annak, ha egy nevesebb és autós címekben tapasztaltabb stúdió jut hozzá a licenchez, de annyit azért már most elárulhatunk, hogy nem lett ez annyira szörnyű próbálkozás.

Ismerkedés

Nem kimondottan szerencsés ezzel kezdeni a bemutatót, hogy „nem lett annyira szörnyű”, de hát valljuk be, nem számítottunk semmi igazán kiemelkedőre, az eddig kiadott képek és videók sem kecsegtettek túl sok jóval. Ennek okán az elvárások sem voltak az egekben (nem úgy, mint az F1 2010 esetében), csak egy korrekt, nem totálisan arcade vezetési modellel ellátott, a sorozat hivatalos pályáit és autóit felvonultató ralijátékra számítottunk. Egy picit előreszaladva elmondhatjuk, hogy a program ezt képes volt teljesíteni, hiszen egész pofás autós cím lett, a helyzet csupán az, hogy az elvárt szintnél egy milliméterrel sem tudott többet mutatni. Annyit mindenképpen meg kell említeni a WRC 2010 esetében, hogy nem szabad elsőre ítélni, hiszen a demó csak a játék legrosszabb részeit mutatja be: a csúnya grafikát, a szokatlan vezetési modellt és a béna menürendszert. Persze az ingyen tesztpéldánnyal a gépben könnyű okosnak lenni, bevallhatom, hogy én sem vettem volna meg pusztán az addig látottak alapján… de ha tetszik, ha nem, az én feladatom az, hogy a játék minden elemét körbejárva egy mindenki számára érhető bemutatót írjak. A WRC 2010 egy tipikusan olyan játék, melyből a próbaverzió azonnal eltántorít, de ha az első sokk után komolyabban belemélyedünk, kezünkbe vesszük a kormányt, és megpróbáljuk komolyan venni, akkor teljesen más képet fog festeni.

Az első randi

Mielőtt belevágnánk a karrier módot jelentő The Road to the WRC-be, érdemes kipróbálni magunkat a gyakorló módban. A WRC akadémia egyrészt tökéletes arra, hogy felmérjük a képességeinket, másrészt pedig itt ismerkedhetünk meg a játék fizikájával. Már az első néhány kanyarban nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy komoly szimulátor, szerencsére a féktelen arcade száguldástól is messze van. Meglepő, de a fejlesztőknek sikerült egy élvezetes, olykor megbocsátó, olykor pedig kíméletlen vezetési modellt összehozniuk. Természetesen lehetőségünk van arra, hogy a tanuló időszak alatt használjuk az automata fékezés mellett az egyéb segítségeket is, de véleményem szerint jobb, ha rögtön ezek nélkül, kikapcsolt könnyítésekkel vágunk neki a poros útnak. A gyakorló módban ízelítőt kapunk abból, ami a karrierben vár ránk, a különböző autók mellett sárban, hóban, aszfalton, valamint murván is teljesítenünk kell egy-egy adott szakaszt (sajnos nem sok különbség érezhető az eltérő terepviszonyok között). Bár nem létszükség, de néhány menet után azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy erősen ajánlott a kormány beszerzése, hiszen igazán gyorsak és pontosak csak ezzel a kiegészítővel leszünk. Óvatos fékezések, precíz kormánymozdulatok, a súlypont áthelyezése, gázon kanyarodás – ezekkel mind-mind tisztában kell lennünk, ha komoly sikereket szeretnénk elérni a    WRC világában.

Út a csúcsra

Az eddigiek után azt gondolhatnánk, hogy egyenes az út a rali-világbajnokság legnagyobbjai közé, azonban ez nem így van. Még mielőtt a világ top versenyzői közé kerülnénk, szükséges szponzorokat szereznünk, és bizonyítani kell rátermettségünket néhány kisebb versenyen. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen már közepes nehézségi szinten is ügyeskednünk kell, ettől feljebb már egyetlen hibát sem szabad vétenünk. Hiába tűnik úgy, hogy gyorsak vagyunk, biztosan teljesíteni lehet az adott szakaszt még nagyobb tempóban – ehhez viszont kellően tökösnek kell lennünk, és esetenként olyat is muszáj lesz bevállalnunk, ami elsőre lehetetlennek tűnhet. Az egyértelműen látszik, hogy a fejlesztők a belső, cockpit nézetre tervezték a játékot, hiszen ez adja a legtöbb visszajelzést az autónkkal kapcsolatban – azt, hogy mikor csúszik meg a versenygépünk, mikor fékeztük el a kanyart, illetve hogy mikor kell kigyorsítanunk. A fő probléma csak az, hogy sok esetben (főleg akkor, amikor kilinccsel előre veszünk be egy fordulót) nem igazán fogjuk látni, hogy merrefelé folytatódik a pálya. A lökhárító nézet meglehetősen kényelmetlen, ezzel szemben a klasszikus külső kameraállás egész kellemesre sikeredett. Többféle lehetőség is adott, érdemes mindet kipróbálni, hogy a számunkra lehető legkényelmesebb megoldást kapjuk.

Bajnoki cím?

A játék látványvilágáról elmondható, hogy meglehetősen idejétmúlt. Az autókra még éppen ráfoghatjuk, hogy korrektül néznek ki, viszont a pályák jó néhány évvel ezelőtti színvonalat képviselnek. Maga az út kidolgozottsága, az egyes tereptárgyak, a fák, a pálya mellett a nézők, valamint a távolban feltűnő dombok már-már siralmas képet festenek a mai grafikai megoldásokhoz szokott szemnek. Ugyancsak fájó pont a szörnyen gyenge audio rész. Én személy szerint ezt tartom a játék legnagyobb hiányosságának, hiszen a WRC-s kocsikat az ordító motorjaikkal, fütyülő turbóikkal, valamint vadul durrogó kipufogóhangjaikkal együtt szeretjük. Ezzel szemben a játékban csupán egy távirányítós autó zúgását kapjuk, amely bizony nagyon kiábrándító. A WRC: FIA World Rally Championship azonban még hibái ellenére is egy rendkívül szórakoztató versenyjáték. Elsőre gyenge próbálkozásnak tűnik, viszont ne lepődjük meg azon, ha már órák óta nem tudunk kiszállni a kormány mögül, mert egy adott szakaszt még gyorsabban, még pontosabban, még látványosabban szeretnénk teljesíteni. Beszippant, és bár tény, hogy messze nem egy Richard Burns Rally, sok pályájával és autójával, jó kezelhetőségével megfelelő módon dolgozza fel a 2010-es WRC szezont.

megjelenés:

PC:  2010. október 08.
PS3: 2010. október 08.
Xbox 360: 2010. október 08.

fejlesztő:

Milestone

kiadó:

Black Bean Games

platform:PC,Ps3,Xbox360

 Forrás: Pcguru

Need for Speed: Hot Pursuit (2010)

Tesztplatform:

 A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb autós sorozata éveken keresztül hanyagolta saját esszenciáját, a receptet, mellyel egykor a Test Drive trónjára ülhetett, s melyet később egyes marketingesek alárendeltek a pénzszagú Halálos iramban láznak. A tavalyi Shift mondjuk kellemes meglepetés volt, évek óta az egyetlen olyan rész a sorozatban, amivel érdemes volt hosszú időt is eltölteni, de sok régi fanatikus nem örült az új irányvonalnak, mondván, hogy a Need for Speednek nem a reális versenyzésről, hanem az őrült, mégis élvezetes száguldozásról kellene szólnia. Mi tagadás, volt igazság a rajongók véleményében, s úgy látszik, erre az EA is ráébredt, mert bár a Shift viszonylag jól teljesített a kasszáknál (lesz folytatás, lásd a boxot), a 2010-es évre egy régimódi címet harangoztak be. Olyat, ami már tizenkét éve borzongatja meg a szabad versenyzés szerelmeseit, s amit bár egyszer már meggyaláztak, dicsfényét sosem vehetik el. A bejelentés a Need for Speed: Hot Pursuit volt. A várakozás eszelőssé fokozódott, az elvárások pedig a roppant híres fejlesztők miatt szinte megugorhatatlan szintre emelkedtek. Most végre itt a játék, és bár tény, hogy tökéletesnek nem lehet nevezni, sokkal jobb, mint bármely NFS az elmúlt években.

Halhatatlan szerelem

Akik még emlékeznek a régi Need for Speedekre, tudják, miért volt elégedetlen a rajongótábor. Régiek alatt pedig most nem az Undergroundokat kell érteni, hanem a ’98-as Hot Pursuitot és a ’99-es High Stakes-et, melyekben a lényeg a rendőrök hergelése és az arcade, ennek ellenére nem eszetlen játékmenet volt.

A későbbi inkarnációk közül is akadtak kiemelkedő darabok (az Underground első része speciel kifejezetten jól sikerült), de ahogy a rendőrök visszatértek, az egész NFS egy torz, divatmajom címmé változott. Primitív játékelemek, nulla vezetésérzet és csaló ellenfelek jellemezték, megkérdőjelezve a bizalmat, amit a játékosok még így is rendre megszavaztak neki. Ezért aztán a Burnoutokkal már bizonyító Criterionnak fel volt adva a lecke, hisz nem elég, hogy egy teljesen kiábrándult tábornak kellett bebizonyítani, hogy van még spiritusz az NFS-ben, de újdonságokkal is elő kellett rukkolni, nehogy azzal vádolhassák őket, hogy a játék csak a régi részek modern felújítása. A csapat viszont meglepően jól vette az akadályt, s ennek első jelét már a menü betöltésekor észrevesszük. A Hot Pursuit roppant kidolgozott többjátékos módja mellett igen részletes karriermóddal is fel lett szerelve, ami első ránézésre a Burnoutok stílusát idézi. Van egy fiktív térkép, ami legjobban Kalifornia államot idézi, rajta pedig kismillió verseny, melyeket sorra teljesítve léphetünk előre a program ranglétráján. Ahogy egyre többször nyerünk, úgy nyílnak meg előttünk a későbbi versenyek és autók, s mind pályából, mind verdából rengeteget zsúfoltak a Hot Pursuitba, így hát sokáig elleszünk ezek feloldásával.

A játékmenet egyébként a megszokott mintát követi, igaz, sokat merít a Burnout balesetekre alapozott koncepciójából. Bár megmaradt a Single Race lehetősége is, a játék lelke a Hot Pursuit mód, melyben a többi versenyzőn túl a civil forgalomra és a rendőrökre is figyelnünk kell. A szerv meglehetősen agresszív erőkkel vonul fel, és minden eddig ismert praktikát bevet. Van helikopter, blokád, szögesdrótcsapda és EMP is, a felsorolásból pedig csak az utolsó lehet ismeretlen a rajongók számára. Az EMP az elektromágneses impulzus angol rövidítése, lényege pedig, hogy találat esetén megbénítja az autó elektronikai rendszereit. Ilyenkor ugyan még képesek vagyunk navigálni, lelassulunk, és a kormányzás is nehézkesebb egy darabig. Maguk a zsaruk gyorsak, mint a villám, és láthatóan mindegy, milyen autót vezetnek, mindig utol tudnak érni bennünket. Ezt a kis butaságot el lehet nézni a játéknak, lévén a korábbi részek nevetséges játékelemeit (robbanó hordók, te jó ég…) száműzték a programból. Lerázni a zsarukat egyébként szinte lehetetlen, ha egyszer ránk tapadtak, üldöznek a verseny végéig. Emiatt aztán az autókázás hamar őrült országúti háborúba csap, amit képtelenség megúszni néhány karambol nélkül.

Itt köszön be a Burnout öröksége, ugyanis mikor nekicsapódunk valaminek, egy lassított bejátszást látunk magunkról, amint szikrák és szétrepülő alkatrészek közepette csúszunk a szétroncsolódott autóban. Ekkor azt várná az ember, hogy a verseny véget ér, de erről szerencsére szó sincs. Mindössze időt veszítünk, na meg a kocsink állapotjelzője kezd bepirosodni. Utóbbi, akárcsak a karambolok, szintén újdonság. Minden egyes autót tönkre lehet tenni, és igaz ez a rendőrök járgányaira is. Ha sokszor nekik ütközünk, megjelenik felettük egy piros csík, jelezve, hogy a végüket járják, s ha ekkor megadjuk nekik a kegyelemdöfést, egy fakabáttal kevesebb lohol majd a nyakunkban. Ez tehát az egyetlen igazi módszer a rendőrök ellen, s bár kissé brutális, az atmoszféra miatt jól megfér a klasszikus NFS-elemek között. Igaz ez a balesetekre is, noha hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy eleinte nem néztünk furcsán a szanaszét repülő Lamborghiniket és Porschékat. Nincs mese, 2010 van, kell valami, ami feldobja a már ismert miliőt.

Országúti harcosok

Mivel azonban manapság a rendőrök is durvábban nyomják, az autósoknak is fel kellett venni velük a versenyt. Ezentúl nemcsak a zsaruk tudnak megszívatni bennünket különböző fegyverekkel, hanem mi is őket, sőt, riválisaink sincsenek többé biztonságban. Mind az EMP, mind pedig a szögesdrótcsapda bevethetővé vált, így a játék egy kicsit a Blurtől is örökölt, hisz az abban látott taktikázás ezúttal létfontosságú játékelemmé duzzadt. Mindezt kiegészíti még a magától újratöltődő nitró, amivel megszökhetünk az egyenes szakaszokban, és még arra is van mód, hogy ügyes manőverekkel kitérjünk az ellenünk bevetett turpisságok elől. Eleinte zavarónak tűnt a sok lehetőség, néhány kör után viszont egyértelművé vált, hogy ezek az újítások csak javára válnak a Need for Speednek. Mostantól nem elég egyszerűen lerázni a többieket, de gondolkodni is kell, és muszáj stratégiailag kielemezni, mi lenne a legoptimálisabb lépés. Szerencsére az új játékmenethez a pályák is kiváló támogatást nyújtanak, lévén ritkák a szűk szakaszok, és főleg a széles, gyors utak dominálnak. Így mindig van hová lehúzódni, ritkán érezzük úgy, hogy a játék csapdába csal bennünket. Persze azért vannak apró hibák, a rendőrök például a rádión nem mindig azt mondják, ami történik, és a mesterséges intelligencia sem mindig áll a helyzet magaslatán. Addig rendben van a dolog, míg csak a versenyzőket kell irányítania, a rendőrök viszont sokszor teljesen szerencsétlen manőverekkel operálnak, s emiatt csak létszámbeli fölényük képes méltó ellenféllé avanzsálni őket. Hozzátenném, hogy a játék láthatóan csal is, egyes szakaszokban például mindegy, milyen autóval is vagyunk, tuti, hogy megelőznek minket, és a többi kocsi is kínosan nagy előnyre tud szert tenni rövid idő alatt. Ugyan tény, hogy később bevárnak minket, de ennek dacára is kellemetlen tud lenni, hogy minden igyekezetünk ellenére sem mindig érjük be őket puszta gyakorlattal.

Útitársak

Szerencsére az AI a játékban csak opcionális, ugyanis a Hot Pursuit leginkább a többjátékos módra lett kihegyezve. Amint bejelentkezünk az EA fiókunkba, a program azonnal összeköttetésbe lép a barátlistánkon lévő játékosokkal, akik a karriermód alatt is kommentálhatják lépéseinket, sőt, megdöntögethetik a különböző versenyeken elért eredményeinket. Ezek a közösségi funkciók alapjaiban véve változtatják meg a Need for Speed játékélményét, hisz folyamatosan ránk van erőltetve, hogy figyeljük játékostársaink viselkedését. A legélvezetesebb persze az, ha pár barátunk versenyzőnek, a többi pedig rendőrnek áll, és elkezdődik a hosszú körökön át tartó szívatás. A játékosok egymással szembeni küzdelme kiemeli a Hot Pursuitot az eddig megjelent NFS-ek közül, mert mindkét fél érezheti magát fölényben, s nincs meg a zsaruk dominanciája. A pályák felépítéséről már volt szó, arról viszont nem, hogy pontosan milyen helyszínek is vannak a játékban, holott a klasszikus amerikai térképek felélesztése a Hot Pursuit egyik legnagyobb erényének számít. Ahogy az autóválaszték is hozza az elvárható szintet (részletesebben a boxban), úgy a pályák is visszatértek a gyökerekhez. Megfordulunk havas területeken, száguldozunk dús fenyvesek között, sőt, még az NFS III legendás Redrock Ridge és Lost Canyons útjai is visszaköszönnek, persze csak grafikai és hangulati megoldásokban. Akik olyan régóta rajongói a sorozatnak, mint én, tudják, mit jelent ez, akik pedig nem, érzik majd azt a furcsa, addiktív atmoszférát, amivel a gigászi hosszúsággal bíró pályák megajándékoznak bennünket. Egyszerűen fantasztikus, hogy a Criterion mit össze nem rakott rajtuk. Egyedül azt sajnálhatják a fiatalabb fanok, hogy a nyílt utak lehetőségét ezúttal elvetették, mi viszont örülünk a dolognak, mert az NFS nem TDU, és erre a World a legjobb bizonyíték.

Fékcsík

Noha az NFS tényleg remek játék, vannak olyan tulajdonságai, amik azon felül, hogy kiemelik a tömegből, meg is osztják az ember érzéseit. Noha a játék címe Hot Pursuit, és a játékmenet is emlékeztet a klasszikus részekre, a Burnoutból kölcsönvett roncsderbi és az autók „életereje” nagyon nehezen illik össze a széria történelmével. Tovább rontja az összképet az autók viselkedése. Értem én, hogy az NFS nem szimulátor (illetve a Porsche Unleashed volt az egyetlen ilyen stílusú darab a cím történetében), de egy minimális realizmus nem árt, ha már egyszer valóságban is létező kocsikról beszélünk. A modellek különbségei csak nagy vonalakban érhetők tetten, tehát a Corvette könnyebben kanyarodik, a Carrera GT meg jobban gyorsul, de ezek az apróságok messze nem elegek ahhoz, hogy négy-öt versennyel később is emlékezzünk rá, mikor milyen verdával nyomultunk. Csak ront a dolgon, hogy az összes kocsit irreálisan nehéznek érezzük, ezzel megölve a maradék élethűséget is. Emlékszem, milyen jól eltalálták az arcade játékstílust mondjuk a High Stakesben, és bár a Criterion igyekezett, szerintem képtelenek voltak feladni az évtizedes, burnoutos múltat. Az utolsó negatívum, hogy az erősen online-orientált design miatt elveszett a játék szóló egyénisége, és a jól felépített karrier ellenére is csak egy multira kihegyezett versenyprogram lett a korábbi NFS-próbálkozások között. Nem magával a Hot Pursuittal van itt gond, hanem a hagyatékkal, amivel a széria bír. Bizony, annak súlya alatt még ez a program is megrogy olykor-olykor, és ez már nem csak a készítők sara.

Autócsoda

Az új NFS grafikailag egészen durván fest, elég csak pár pillantást vetni a mellékelt képekre. Az autómodellek kidolgozottsága elsőrangú, a táj döbbenetes, ahogy a látótávolság is, a speciális effektek pedig annyira szépek, hogy néha már féltem, hogy a monitoron felvillanó szikra meg ne égesse a billentyűzetet. Ráadásul a sebességgel sincs semmi gond, egy átlagos PC-n maximális beállítások mellett is repeszt a Hot Pursuit, a sebességérzet pedig egyszerűen fantasztikus. A Need for Speed mindig is híres volt a kiváló zenei felhozatalról, és e trend alól a Hot Pursuit sem képez kivételt. Rockos, kemény dallamai megadják az alaphangulatot, a menüzene pedig olyan szinten üt, hogy az első indításkor már tudjuk, jó pár órát eltöltünk majd a pályákon. Összességében tehát elmondható, hogy mind a játékélmény, mind a tálalás a helyén van, és ez végre egy igazi NFS-játék. Persze, megvannak a maga idegen pontjai, és biztos vagyok benne, hogy a hozzám hasonló rajongók között alapos vitákat szít majd, azonban el kell ismerni, hogy ennyi év után a stílus úgy hat, mint egy pohár víz a sivatag közepén. Ha pedig a játék jól teljesít a kasszáknál, a Shift 2 mellett újraindulhat a rendőrös vonal is, és ki tudja, talán a fejlesztők az újabb felvonásban már mellőzik az oda nem illő foltokat. Addig viszont még sok víz lefolyik a Dunán, úgyhogy örüljünk, hogy itt a Hot Pursuit, és játsszunk vele jó sokat, mert biz megérdemli.

megjelenés:

PC:  2010. november 16.
PS3: 2010. november 16.
Xbox 360: 2010. november 16.

fejlesztő:

Criterion Studios

kiadó:

Electronic Arts

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3,  Wii

Forrás: Pcguru

 

Oldal: Tesztek
Minden ami a számítógépekkel kapcsolatos. Hírek, Tanácsok, Játékok - © 2008 - 2024 - pcalkalmazas.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat